Címke: Beharangozó, labdarúgó-cikkek

Különös dolog az olasz bajnokság. A Juve-botrány óta, de még azelőtt is, tisztán tudható volt, hogy a csizmában nem éppen a legtisztább eredmények születnek, és ez még csak az első osztály, mi lehet lejjebb? Ezen köztudott frázis ellenére mégis megpróbálnék egy kis infót csöpögtetni nektek, méghozzá a tavalyi Seria A-s Catania fogja fogadni, a 2. vonal éllovasát, a Carpit.

Ismét eltelt egy év. Kinek sikeresebben, kinek inkább több balszerencsével fűszerezve. Azt kívánom a Tipplap teljes szerkesztőgárdája nevében minden kedves olvasónknak, hogy a még az évből néhány hátralévő nap és főleg a 2015-ös esztendő minden szempontból sokkal jobb és sikeresebb legyen, mint az idei. Meghitt és boldog karácsonyt kívánunk mindenkinek, köszönjük az eddigi jelenléteteket és kommentjeiteket és természetesen várunk vissza benneteket, már holnap is! 
Tipplap
24 Tovább

Németország második ligájára maradt még egy találkozó, aztán karácsonyozni mennek a srácok, egészen februárig. Az újgazdag Leipzigi srácok mutathatják meg újra és idén utoljára, hogy megérik a pénzüket. A szenvedő fél az 1860 München lesz, akiknek eleve nem az idei szezon lesz a kedvenc emlékük.

2014.12. 22. A Nap Tömegtippje
Jön a karácsony, szűkül az ajánlat. Ha nem is mindennapos, de rendszeres dologról beszélünk, előtérbe kerülnek a kisebb és kevésbé ismert, szeretett sportágak, nagyobb hangsúlyt kapnak a biztosnak tűnő találkozók. Ma egy ilyennel foglalkoznék kicsit jobban.

Még egy angol bajnoki találkozóval készültem, méghozzá a Dávidok csatájával, akik a Góliátok mezején próbálnak naggyá és erőssé nőni. A Southampton esetében talán ez a nehezebb feladat, hiszen egy újonnan betörekvő gárdáról beszélünk, míg az Everton már régebb óta döngeti a kapukat. Hogy vajon ma egymás ellen mire mennek? Nagy kérdés, megpróbálok válaszokat keresni és adni.

A helyszín Anglia, ahol a nem éppen parádézó Aston Villa fogadja a sorozatban 6. győzelmét is letudó Unitedet. A kérdés természetesen adott. Vajon sikerül-e a Fergie-ére 7*3 pontos sorozatát beállítani, avagy a Villa megembereli magát és olyan „ananászosan” keresztüldöfi Rooneyek menetelését.

A német elsőosztályú bajnokságban találtunk egy meccset, amit kissé alaposabban körüljárva megállapíthatjuk, hogy a fogadóirodák által kiajánlott 1,7-körüli szorzó bizony kifejezetten értékes! Nézzünk csak kicsit alposabban a dolgok mögé!

Igazi rangadó várható ma Angliában, hiszen két, hatalmas történelemmel rendelkező alakulat csap össze. A Manchester United és a Liverpool a szigetország két legtöbb bajnoki címével rendelkező gárda, ráadásul egy ősi ellentét is felpaprikázza az évenkénti minimum 2 találkozó hangulatát. Éppen ezért szokták a meccseket korai időpontba tenni (kevesebb szurkoló kerül ittas állapotba), ám ma 14:30-kor fog kezdődni az összecsapás. Nézzünk egy kicsit a dolgok mélyeire.

Ma az EL mezőnye csap össze a csoportkör utolsó felvonásain. Górcső alá vettük az összes csoportot távirati formában. Lesznek biztos hazai meccsek és lesznek a tétnélküliség miatt várható vaskos meglepetések is a tarsolyban.  

Mindenekelőtt fussuk át a sorozat lebonyolítását. Vagyis, hogy miért nem mindegy, hogy a továbbjutók első-, vagy a második helyen végeznek.  A csoportok első két helyezettje jut tovább a legjobb 16 közé, vagyis a nyolcaddöntőben, a csoportharmadikok pedig az Európa-ligában folytathatják. A nyolcaddöntőben feltétel, hogy egy országból két csapat nem találkozhat egymással, valamint a csapatok nem kaphatnak olyan ellenfelet, amely a saját csoportjában vele megegyező pozícióban végzett (tehát első elsőt, második másodikat), továbbá az azonos csoportból továbbjutókat sem sorsolhatják össze.   
Tipplap
26 Tovább