Címke: Beharangozó, labdarúgó-cikkek
2014.10.
16.
Nincs kettő négy nélkül
2014.10.
16.
Női vonalak - BL
Maradok két női találkozónál a mai napon is. A tegnapi eredményekből az derült ki számomra, hogy ahol egyértelmű esélyesei vannak egy-egy párharcnak, az első forduló eredménye, a mutatott játék és az alapvető játékerő alapján, ott bizony az erősebb csapat ismételten győzni fog, főleg ha hazai pályáról van szó.

15.
Nincs kettő négy nélkül
2014.10.
15.
Női vonalak - BL
Esetleges sikertelenség oda, „focitudásbeli kritizálás a szebbik nem felé” ide, ma jönnek a BL visszavágók, és megpróbálok megint valami olyat ajánlani, amivel a kelleténél jobban lehet járni. Ez most 3 találkozó lesz, ahol az erősebb csapatok egy kissé kiábrándító mérkőzést játszottak első körben, így az otthoni szép javítás kötelezőnek mondható.

14.
Hendikepes válogatott válogatások
2014.10.
14.
Nincs kettő négy nélkül
2014.10.
13.
Nincs kettő négy nélkül
2014.10.
11.
Az EB árnyékában
Az elmúlt napokban Európa teljes területén a sörfogyasztás, a rica/szotyi/napraforgómaghéjköpködés és a labdarúgást szeretők testhőmérséklete (futball láz) rohamosan megugrott. Ennek természetesen előre tudható okai vannak, ami nem más, mint a 2016-os EB selejtezős találkozók folyamatos dömpingje csütörtöktől, estéről estére. Ma már 6-tól indul a buli, többek között a Magyarokkal (oda-vissza), ám a mai válogatott események árnyékában szeretném a figyelmet felhívni egy ibéria-szigeti találkozóra, ahol egy foghíjasan felálló vendéggárda próbál meg valamit is elérni a spanyol fővárosban.

Női vonalak
A BL után, az EB selejtezők lomposkáinak árnyékában megbúvó francia és svéd bajnokságát venném mára elő, és azok, akik nem szeretik a magas szorzókat nyugodtan kattintsanak tovább másik postra. Az általam jelzett 3 találkozó eredője 1.5-re rúg, és minekutána jelenleg hendikepet nem találtam hozzá, így csak simában tudok róluk beszélni. Szóval ismét jöjjenek a fedetlenül magas szorzók.

08.
Női vonalak - BL (3.)
3. rész! Bizonyos értelemben nem értem a sportfogadó társadalmat. Vagyis, ez nem a legjobb szó, mert értem én őket, sokkal inkább az egyes sportok irányába való elfogadásról kéne szót ejteni, ráadásul ezt is kiélezni a nemi különbségekre. Hajtás után ki is fejtem mire gondolok, valamint megosztok veletek egy duplát és egy 6-szorozót is, 2 meccses csomagokban.