2014.09. 16.

Tippek távirati stílusban

Tippek távirati stílusban

Készültem a BL mellé még mással is, van 3 találkozó, amik elég szimpinek tűnnek, ráadásul részint mixbarátok is, szóval még 3 tipp, akár papíros mixre, röviden, tömören, lényegre törően.

Az osztrák bajnokság második osztálya is folyamatosan előtérbe kerül a hétköznapokon és az uborkaszezon berekin belül. Bárki, aki a táblázatra pillant, láthatja, hogy az első és az utolsó találkozója jó kis lehetőséget biztosít a pénzszerzésre. Főleg ha azt nézzük, hogy a Hartberg eddig egy győzelmet tud 9 találkozó alatt felmutatni, valamint hogy mindösszesen csak 4 gólra voltak képesek, jól mutatja, milyen játékerőt képviselnek. Igaz, mindet az utóbbi 3 meccsen szerezték, de remélem ez nem ad okot a bizakodásra. A Lieferint evvel ellentétben majdnem annyit lőtt összesen (23), mint mai ellenfele kapott (24), formája pont tükörképe a sereghajtónak (7-1-1), megérdemelten vezetik a tabellát. A rájuk kínált 1.25-ös szorzó a forma és a teljesítménybeli különbségeket elnézve, több mint baráti. Neten a kétgólos győzelem 2-es szorzóért pedig igazán kecsegtető.


A Blackpoolról minden héten jelenik meg lassan írás, mindenki vereti is őket rendesen, tegyük hozzá, jogosan. Eléggé szétestek, az utolsó pillanatokban igazoltak mindenhonnan nevesincs játékosokat. 6 találkozó alatt 1 pont, 3 lőtt gól, utolsó előtti hely. Legutóbb a Wolvest sikerült egy ponttal megrövidíteni, de ezt leszámítva idén még semmit nem mutattak, talán nem is kell várni erre. Evvel szemben a 3-szor annyit érő Watford sorra hozza össze a sokgólos meccseket, igaz, pont legutóbb tört bele a rénszarvuk egy idegenbeli 0-1-be. A lőtt gólokkal nincs gond, 14-at szereztek már, a kapott 7 a fájóbb inkább. Jelenleg edzőjük, Oscar Garcia kórházban van, így a két segédedző fogja a találkozón a gyeplőt fogni, de pont emiatt is küzdeni fognak a vendég srácok, és ha nem is simán, de elverik a Blackpoolt idegenben is, 1.83-ért.


Két hasonló képességű argentin gárda csap össze éjjel, Estudiantes és a Gimnasia személyében. Köztük a különbség leheletnyi, ezt jó mutatja, hogy az első körbe 0-0 lett az eredmény, ez pedig talán a vendégeknek kedvez jobban, hiszen már egy talált gól esetén is övék a továbbjutás. Persze, nem eszik ilyen forrón a kását, a hazaiak a találkozó esélyesei, a hazai pálya, az eddigi ott nyújtott teljesítmény és a tabellán elfoglalt 11 pozíciós különbség jogán is. A Sudamericanában nem meglepő az egy gólos siker, itt is valami hasonlóra számítok hazai részről, akár nem meglepő módon egy félidei Vendég után, hazai győzelemmel 2-1 lesz a vége, de az Estudiantes továbbjutása már egy duplát ér a világhálón.

 

 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
moslékman 2014-09-16 22:41:41
Örülök h belenyúltam ebbe a bundába (is), szép összegtől fosztott meg... Hogy játsszon így az ember?! El tudja venni az ember kedvét az ilyen a sportfogadástól... :(
Szinison 2014-09-16 21:54:01
Mondja valaki, hogy a Hartberg meccs nem bunda!

további tippjeink a Foci világából

A vendégeknek még van némi esélyük a play offra, de pocsék formában érkeznek a mai összecsapásra. Fotó: pixabay.com
A vendégeknek még van némi esélyük a play offra, de pocsék formában érkeznek a mai összecsapásra. Fotó: pixabay.com
Bár nehéz a gárda sorsolása, ma mégis esélyesként kép pályára a házigazda. Fotó: pixabay.com
Bár nehéz a gárda sorsolása, ma mégis esélyesként kép pályára a házigazda. Fotó: pixabay.com
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Az Athletic Bilbao tovább harcol a BL-csoporktört jelentő első pozíciókért, amikor a kiesés által fenyegetett Granadát fogadja a San Mamesben.
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Az Athletic Bilbao tovább harcol a BL-csoporktört jelentő első pozíciókért, amikor a kiesés által fenyegetett Granadát fogadja a San Mamesben.