2018.05. 12.

Kézimunka: Szeged-Veszprém

Kézimunka: Szeged-Veszprém

Ma kezdetét veszi a férfi bajnoki döntő, az első mérkőzésen Szegeden találkoznak a felek.

 

Szeged-Veszprém

  • Mielőtt a mérkőzésre térnék, pár gondolat a lebonyolításról. A bajnoki döntőt az alapszakasz első és második helyezettje vívja, a döntő győztese az, aki a két mérkőzésen több pontot szerez. Ha két-két pontot szereznek a felek, akkor a jobb gólkülönbségű csapat a bajnok, azonos gólkülönbség esetén az idegenben lőtt több gól a mérvadó, ha ez is megegyezik, hétméteresek következnek. Közel tíz éve uralja ez a két együttes a bajnokságot. A Tisza-parti gárda az idény során két veresége mellé (Veszprém, Tatabánya) két furcsa döntetlent is begyűjtött (Budakalász, Gyöngyös). Pastor mester a döntőre minden játékosára számíthat, az a furcsa, de kellemes helyzet állt elő, hogy minden játékos egészséges. A Budakalász ellen apróbb sérülést szenvedő Bodó az utolsó két mérkőzést kihagyta, de ma már ő is harcra kész. Az idei évben nagy változáson ment keresztül a Veszprém, Vranjes érkezésével az eddig jól begyakorolt „spanyol” iskolát fokozatosan cserélték le a tempókézilabdára. Ami azonban a hazai bajnokságban elégnek bizonyult, az a nemzetközi mezőnyben még édeskevés, a nem túl nagy játékerőt képviselő Skjern játszi könnyedséggel lépett túl rajtuk. A Szegeddel ellentétben veszprémi oldalon vannak sérültek bőven. Legnagyobb problémájuk, hogy Nenadics személyében egyetlen irányítóra számíthat Vranjes, hiszen Győri Mátyás után Lékai Máté is megsérült. Rajtuk kívül biztos nem léphet pályára a vállsérüléssel bajlódó Ancsin (egyébként sem kapott sok lehetőséget), Andreas Nilsson és Accambry. A két együttes az idény során háromszor találkozott egymással a két fél, ősszel Szegeden bajnoki mérkőzésen kilenc góllal bizonyultak jobbnak Nagy Lászlóék, tavasszal a tét nélküli veszprémi meccsen egy volt közte a Szeged javára, a debreceni kupadöntőt pedig a bakonyi gárda húzta be kettővel. Azt gondolom ,hogy ma a Szeged próbál minél nagyobb különbséget kialakítani a visszavágóra, ehhez nyílt, gyors támadójátékot kell produkálniuk, ebből pedig kialakulhat egy akciódús mérkőzés.

Tippem:01047 Gólszám 50.5 V 1.45 (a mérkőzésen legalább 51 gól lesz)

Good Luck!

 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Fefe95 2018-05-12 23:57:09
Örülhet a Veszprém, hogy megúszta ennyivel. Hatalmas lehetőség kapujában a Szeged, ezt az aranyérmet meg kell nyerniük!
tyutyu19 2018-05-12 01:30:13
Szia Kispályás!

Mi a véleményed a Bl mérkőzésekről?

további tippjeink a Foci világából

A vendégeknek még van némi esélyük a play offra, de pocsék formában érkeznek a mai összecsapásra. Fotó: pixabay.com
A vendégeknek még van némi esélyük a play offra, de pocsék formában érkeznek a mai összecsapásra. Fotó: pixabay.com
Bár nehéz a gárda sorsolása, ma mégis esélyesként kép pályára a házigazda. Fotó: pixabay.com
Bár nehéz a gárda sorsolása, ma mégis esélyesként kép pályára a házigazda. Fotó: pixabay.com
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Az Athletic Bilbao tovább harcol a BL-csoporktört jelentő első pozíciókért, amikor a kiesés által fenyegetett Granadát fogadja a San Mamesben.
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Az Athletic Bilbao tovább harcol a BL-csoporktört jelentő első pozíciókért, amikor a kiesés által fenyegetett Granadát fogadja a San Mamesben.