2018.05. 02.

Kézimunka: francia bajnoki

Kézimunka: francia bajnoki

Hat mérkőzést rendeznek ma a francia bajnokság 22. fordulójából, a története legnagyobb sikerét elérő Nantes az első kupadöntőjére készülő Nimeshez látogat.

Nimes-Nantes

  • Franck Maurice fiai életük első kupadöntőjére készülnek a Psg ellen. Kalandos úton jutottak idáig, a negyeddöntőben mai ellenfelüket fogadták, a mérkőzést elveszítették, majd bírói műhibára hivatkozva megóvták. Óvásuknak helyt adtak, ezért a mérkőzés utolsó 10 percét újra kellett volna játszani, ebben azonban nem volt partner a Nantes, így 20:0 gólkülönbséggel ők jutottak tovább. Az elődöntőben a talán már fél szemmel Flensburg felé figyelő Montpelliert verték ki, így életük első kupafináléját vívhatják szombaton Párizsban a Psg ellen. Élete legjobb szezonját futja a Nantes gárdája, a Breszt és a Veszprémet eltakarító Skjern kiverésével megváltották jegyüket a kölni négyesdöntőre. Thierry Anti ismét számíthat a hosszú ideig sérült Nyokas játékára, a válogatott játékos Skjernben egyszer volt eredményes. Véleményem szerint az eufóriában lévő vendégek hazaviszik a két pontot.

Tippem: 17120 Nimes-Nantes V 1.50

Good Luck!

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Talán a legnagyobb keresési találatot a sportfogadás témában a „Bet of the day” kulcsmondatra kapunk az interneten, vagyis a sportfogadást kedvelő olvasók arra kíváncsiak, mi lehet a nap tippje? A Bundesliga 30. fordulójának nyitómeccsén a 11. Paderborn fogadja a 9. Nürnberg csapatát.

Egy labdarúgó-mérkőzésen a gólokra is fogadhatunk. Kedvelt módszer az OVER-UNDER. Egy alap határszám mindig adott ez a 2,5 gól. Általában jó szorzókat adnak rá, így könnyedén beilleszthetőek egy kétmeccses szelvénybe, de gyakran single is megállják a helyüket. Ez lesz mára a legjobb OVER/UNDER!

Az olvasók kedvenc rovatában vegyes szelvényeket próbálunk összehozni, amelyben két-három mérkőzést kombinálunk majd egy ajánlatba. Az eredő szorzó 1,7 és 2,5 között lehet, a meccskínálat függvényében. A cél, hogy minél alacsonyabb kockázati tényezővel lehessen játékba küldeni a szelvényt akár papíros változatban, akár a neten. Fosszuk ki az irodákat együtt!