2014.09. 16.

Bajnokok Ligája

Bajnokok Ligája

Ha kedd, akkor BL. Végre igaz ez az állítás, vagyis, élvezeti formában igaz, hiszen nagy általánosságban elmondható, hogy a főtáblára való bohóckodás eléggé nézhetetlen találkozókat szült emitt-amott. Éppen ezért kifejezetten várom már, hogy mit hoz a mai és a holnapi játéknap, noha számítok egy-két meglepetésre is, de próbálom azokat kikerülni inkább.

Első körben a Juventussal kezdeném, szorzó alapján ez tűnik tutibbnak. Az olasz bajnok alanyi jogon került az A sipkába, a zebrák megalapozhatják a jó kezdést a csoport leggyengébb ellenfelének vélt Malmö ellen. A nagy csízmában eddig két forduló zajlott le, és a fekete-fehérek mind a kettőt maguknak tudhatják. Első körben a Chievon léptek át magabiztos játékkal, és korai öngóllal, majd otthon már a Di Nataleval felálló Udineset verték simán 2-0-ra. Egy nagyon jó kis csapatról beszélünk bundás múlt ide vagy oda, Buffon, Evra, Bonucci, Pogba, Tevez, Llorente és még sorolhatnám tovább. Sérültfronton annyit, hogy a középpálya kicsit megfogyatkozott, Vidal (M 1/0), Pirlo (M 0/0) és R.Pereyra (M 2/0) is sérült, hátulról pedig a Suarez-pofazacskónyival kisebb termetűvé váló Chiellini játéka kétséges. Persze, aggódni nem kell, elég erős a cseresor is, így bárkinek is kell beugrania középre, nem fog gondot jelenteni a fogaskerekek forgásában.

A Malmö lett az idei BL egyik kis csapata, amelyik bravúrt hajtott végre. A sorsolást végignézve, nem ők az egyetlenek, akik helyett bőven el tudnánk képzelni egy másik csapatnevet a kiírásra tekintve, de a sport már csak egy ilyen dolog. Szóval a svéd listavezető mostanában nem mutat valami hajmeresztően jó formát, előnye 5 pontra csökkent, ráadásul jóval gyengébb ellenfelek ráncigálják meg sikeresen hófödte bajszát. Persze, ettől függetlenül az újgazdag pénzmágnás Salzburg ellen továbbjutni (akiknek mostanában nagyon nem megy), hatalmas szó. Éppen ezért nem szabad őket lebecsülni. Két sérülttel rendelkeznek, S.Thern (M 11/2) és Ricardinho (D 19/0) személyében.

Hogy mit várok? Nos , szerintem a Juve beindítja a hengert, és megpróbálja végre magát Európában is megmutatni, nem csak a félsziget berkein belül. A Malmö egy kellemetlen ellenfél lesz, nem csak az olaszoknak, hanem a többi csapatnak is, de otthon, egy majd 300 milliós gárda ellen maximum a malmöi fejszéket hozhatják, nem fogják a maguk 10 milliós értékével veszélyeztetni a mai mérkőzés kimenetelét és evvel együtt a Juve továbbjutását sem. A sima szorzót a biztosabbakra menőknek ajánlom természetesen, a félidei hazai vezetés elég kecsegtetően néz ki.


A másik találkozó a Monaco hattyúdala. Egyszerűen szerintem ez a gárda az, amely tökéletesen megmutatja a jelenlegi futballkultúrát. Van egy kis szutyok csapat. Valaki beletesz egy nagy szutyok pénzt. Hoznak játékosokat, mindegy honnan, mindegy mennyiért. Összehoznak egy feljutást, egy második helyet, aztán jön a leépülés, és mint süllyedő hajót a patkányok, úgy menekülnek a játékosok. Szó se róla, a városállam alakulata még mindig második a Ligue 1 pénzügyi tabelláján, de már hírül sem akkora értékkel, hiszen jelenleg 110 millióra csappant az összérték. Van itt még Moutinho, meg Traoré. Itt van Toulalan vagy Stekelenburg, vagy a sokadik virágzását élő Berbatov, de hol van már a tavalyi James Rodriguez, Falcao, vagy Riviére? Meg is látszik a szétesés. Ezüstérmes létükre 5-ből egyet nyertek, azt is idegenben, és jelenleg az utolsó előtti, 19. helyen állnak. Hogy innen mire fog a 40 éves Leonardo Jardim fiaival? Hát ez a szezon egyik nagy kérdése, de ennél már csak felfelé vezethet az út, kivéve ha…

…ha lefelé. Márpedig a mai találkozó után aligha fog megnőni bárkinek is az önbizalma. Az ellenfél a Leverkusen lesz. Az a csapat, amelyik elverte Dortmundot és a Hertha-t eddig, a Werder Breme-nel pedig egy elég gólgazdag, talán már erre a meccsre készülős 3-3-at játszott. A gyógyszertáriak mindig is a fazék közelében ólálkodtak, idén is jól sikerült a „kajavadászat”, igaz, hogy a negyedik hely miatt a főtáblára jutásért el kellett verni oda-vissza Koppenhágát, de a sima teljesítmény után most itt vannak. Ráadásul azt a Monacot kapták meg ellenfélnek, amit ha lehet állítani, amelyik a csoport talán legverhetőbb csapata lesz. A több mint 150 milliós összértékű csapat legjobbjai között szerepel Bender, Toprak, Leno vagy Rolfes, a lyukakat pedig például Hakan Calhanoglu és Josip Drmic jöttével oldották meg. A legnagyobb űrt mégis Emre Can hagyta maga után, a német-török 20 éves srác Poolba költözött végleg a német szurkolók legnagyobb sajnálatára. Persze, végignézve a felkészülést, a főtáblára jutást és az első 3 bajnoki meccset látszik, hogy akkora gond nincs is.

A mai sérültek: Hazai részről csak Abdennour (D 2/0) van szó, míg a németeknél posztonkénti megosztás látható, az alábbiak szerint: Papadopoulos (D 1/0), Rolfes (M 2/0), Brandt (F 2/1).

Mit várok? Nos, ez egy elég kiegyenlített csoport. Leverkusen, Monaco, Zenit, Benfica. Egyik sem kisnyúl. Ebből a 4-esből jelenleg egy gárda lóg ki, az pedig a francia. Ha nem is guillotine általi lefejezést fogunk látni a tengerparton, de ez is egy olyan meccs lesz, ahol 22-en kergetik a labdát, és a németek nyernek. Figyelem, hatalmas oddsesés várható.

108 1 Juventus - FF Malmö 1. félidő eredménye H 1.42
125 1 Monaco - Leverkusen V 2.23

Aki biztosra vágyik, anank Juve siker mellé Leverkusen kétesélyt javallok DVbe, ez neten 1.5 felett már össze is hozható.

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
petitetherese 2014-09-16 15:39:06
A Juve ma meggyőző lesz, hogy nem mondjam, brutális.0-1ről is sima. Ne temessük már a Monacot! A bayer sikere koránt sem tuti, ahogy az Atleticóé sem az. Ha választani kellene, azért inkább a leverkuseniekre tennék. Nagyon érzem, ma nem nyer a "kisebbik" Madrid. Dortmund-Arsenal, nálam remi, ami mindkettejüknek megfelel, így a sorozat elején. A Galata meccsén 1X-t várok. A Benfica vért fog izzadni a ruszkik ellen, s meglátásom szerint nem nyer, ott a második remi. Jelzem, norvég bíró vezeti a derbit...
A Poolra az érvényes, mint a Juvéra, bár itt azért a sima H-t ajánlanám. A legnagyobb talány számomra- tekintettel a csapaton belüli helyzetre, CR- James affér- a Real- Basel. Itt látom az esélyét egy meglepetésnek, ami lehet, csak egy döntetlenben fog manifesztálódni. Nem átütő még- már?- a királyi gárda.
Akkor összegzek.
107 H Juventus- FF: 0-1 1.38
111 HD Pireusz- Atletico 3.75- 3.4
115 H Pool- Ludo 1.2
121 V Real- Basel 0-1 5.3
125 DV Monaco- Leverkusen 3.3- 2.13
129 DV Benfica- Zenit 3.35- 3,6
133 D Dortmund- Arsenal 3.35
137 HD(V?)Galata- Anderlecht 1.69- 3.45 (4.85?)

Szóval, ma csak a Pool és a Zebrák sikerében vagyok biztos. Sok sikert! Magamnak is.
Rivalda365 2014-09-16 10:46:24
Valóban a brémai muzsikusok léptek fel a gyógyszervárosban. De ezt leszámítva, remek elemzés. Csípem a Corbyt, bekapok egy Orbit(ot).
Bryan Corby 2014-09-16 10:39:30
A felvetés teljesen jogos, elvesztem a német nyelv és a városok szépségeiben. :)
javítottam!
atesz1224 2014-09-16 08:07:10
jó reggelt!

az a wolfsburg jó lesz bremának is :)

további tippjeink a Foci világából

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Az Európa Konferencia Liga negyeddöntőjében az olasz Fiorentina és a cseh Viktoria Plzen csap össze. Az első mérkőzés gólnélküli 0:0-ra végződött.
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Az Európa Konferencia Liga negyeddöntőjében az olasz Fiorentina és a cseh Viktoria Plzen csap össze. Az első mérkőzés gólnélküli 0:0-ra végződött.
friss 7 órája Gyengélkedik a Marseille
Nincs jó passzban a gall együttes, amely ma hátrányból várja a Benfica elleni visszavágót. Fotó: pixabay.com
Nincs jó passzban a gall együttes, amely ma hátrányból várja a Benfica elleni visszavágót. Fotó: pixabay.com